A receptúra alapú gyártással (process manufacturing) szemben – amely az alapanyagok feldolgozásával, vegyítésével formulák szerint állít elő élelmiszereket, italokat, gyógyszereket, kozmetikumokat, fém- és vegyipari termékeket – diszkrét gyártással egymástól fizikailag elkülöníthető alkatrészekből felépülő termékek, például szórakoztató-elektronikai, számítástechnikai eszközök, háztartási készülékek, járművek (autók, vasúti kocsik), különböző gépek, illetve ezek gyártásához felhasznált alkatrészek – készülnek. Jellemző, hogy a műveletek sorrendje nem kötött, az alkatrészek és a termékek gyártása is történhet párhuzamosan, illetve más-más időpontban és helyszínen – ez a folyamatok tervezése, felügyelete, optimalizálása és átalakítása, a minőség-ellenőrzés és a beavatkozás szempontjából is jelentőséggel bír.
Diszkrét gyártásban készülhetnek nagyon összetett és egyszerűbb felépítésű, uniformizált vagy egyedileg konfigurált termékek is, kicsi vagy nagy sorozatban, ami az irányítással összefüggő igényeket is meghatározza. A kis darabszámban készülő, összetett termékek gyártása például rugalmas gyártástámogató rendszert igényel, amellyel egyszerre biztosítható a minőség, a rövidebb átfutás (gyors piacra lépés) és a költséghatékonyság. A nagy darabszámban előállított, egyszerűbb termékek gyártásában pedig a biztos készletkezelés, az anyagköltség és a selejt minimalizálása biztosít nagyobb versenyelőnyt.
Mindez nagy rugalmasságot ad a fogyasztói igények kiszolgálása és a folyamatok optimalizálása terén , ugyanakkor az összetettséggel együtt a kihívások is nőnek. A diszkrét gyártóknak minőségi termékeket kell szállítaniuk határidőre, ugyanakkor a lehető legnyereségesebb működésre kell törekedniük, és közben minden változást gyorsan, hatékonyan kell kezelniük, hogy minden követelménynek egyszerre megfeleljenek.
A digitális gazdaságban a lehetőségek és a kihívások is szintet lépnek. Napjainkban a fogyasztók minden eddiginél jobban konfigurálható termékeket keresnek, még gyorsabb szállítással – de elvárásaik között mind hangsúlyosabban jelenik meg a fenntarthatóság is. Az Ipar 4.0-s digitális technológiák – a dolgok internetére (IoT), mesterséges intelligenciára (AI), gépi tanulásra (ML), felhőre és peremhálózatokra (edge computing) épülő megoldások – segítenek a kihívások megválaszolásában, ha hozzáértően alkalmazzák őket.
Jelentésében (Industry 4.0: Capturing value at scale in discrete manufacturing) a McKinsey kifejti, hogy a diszkrét gyártók különböző alaptípusaiba tartozó vállalatoknak mely területekre és problémákra tanácsos összpontosítaniuk az eredményes digitális átalakulás érdekében.
Az elemző szerint a diszkrét gyártókat elsősorban az különbözteti meg, hogy hány termékváltozatot és mekkora átlagos darabszámot állítanak elő, és ennek alapján három alaptípusba sorolja őket:
- Kis darabszámban, de nagy mértékben testre szabott termékeket (pl. anyagmozgató és más gépeket, vasúti járműveket) gyártó vállalatok egy-egy sorozatra vagy akár darabszámra vetítve keresik a hatékonyságnövelés lehetőségét.
- A testre szabható termékeket nagy darabszámban gyártó vállalatok (p. az autógyárak, az ipari alkatrészeket szállító üzemek) nagyobb rugalmasságra, variálhatóságra törekednek, de azt nagy teljesítménnyel, rövid átfutással és következetesen magas minőséggel kell egyensúlyozniuk.
- A tömeggyártott (pl. elektronikai) termékeket szállító vállalatok pedig a termelés automatizálását és a teljes eszközhatékonyság (OEE) maximalizálását célozzák, ugyanakkor kellő rugalmasságot kell tartaniuk, hogy a termékmix változásához gyorsan alkalmazkodhassanak
Így digitalizálnak ők: gépgyártás, autóipar és elektronika
Három példán keresztül nézzük meg közelebbről is, hogy a McKinsey milyen digitális megoldásokat ajánl a diszkrét gyártók figyelmébe – az egyes alaptípusokra jellemző üzleti igényekből vezethető le ugyanis, hogy a vállalat milyen Ipar 4.0-s fejlesztésekkel haladhat előre átalakulásában.
Diszkrét gyártók – Gépgyártás
Rugalmasan átrendezhető munkaállomásokon dolgozó, magasan képzett szakemberek keze alól kerülnek ki hagyomány szerint a kis darabszámban készülő, nagy mértékben testre szabott gépek. A diszkrét gyártók első alaptípusába sorolható vállalatok számára a kereslet ingadozása, a fejlődő piacok irányába mutató átrendeződés, valamint a mind nagyobb testre szabás és integráció igénye jelenti a legfőbb kihívást. Megválaszolását a digitális megoldások szintén három fő csoportja teszi könnyebbé:
- A tervezéstől az üzembe helyezésig ívelő, integrált termékadatmodell egyszerre segíti a termelés hatékonyságának javítását és a testre szabással növekvő összetettség kezelését a teljes értéklánc mentén.
- Digitálisan támogatott munkavégzéssel a képzett szakemberek hiányából adódó problémák hidalhatók át, például az újonnan belépő alkalmazottak gyors betanításán keresztül, vagy a folyamatokat kisebb lépésekre bontva, amelyekben a kevésbé képzett kollégák is könnyebben elboldogulnak a feladatokkal.
- Adatvezérelt folyamatoptimalizálással a gépgyártók a teljes eszközhatékonyságot és termékeik hozzáadott értékét is növelhetik.
Diszkrét gyártók – Autóipar
Korszerű gyártási módszerek és rendszerek alkalmazásával az autóipar a nagy darabszámban készülő járműveket is egyedi igények szerint konfigurálhatóvá tette. A vásárlók azonban egyre jobban személyre szabható autókat keresnek, miközben szigorodnak az üvegházhatású gázok kibocsátását szabályozó előírások, fejlődnek az üzemekben dolgozó robotok képességei, és minden eddiginél kifejezettebb a költségcsökkentés igénye is. Az autóipar digitális átalakulása ezért három területen is töretlenül halad előre:
- A gyártási technológiával integrált informatikai infrastruktúra és fejlett analitika segíti a dinamikus ütemezést, terheléselosztást, átirányítást és teljesítményfelügyeletet, amivel különösen az összeszerelés végső szakaszaiban javítható jelentősen a termelékenység.
- Folyamatmonitorozáshoz és minőség-ellenőrzéshez telepített szenzorokról érkező adatok elemzésével a zárt hurokban kialakított vezérlés azonnal észleli a határértékektől való eltérést, és a szükséges korrekciók elvégzésével minimalizálja a selejt vagy az átdolgozás mennyiségét.
- Egyre megfizethetőbbé válnak a fejlett képességekkel bíró robotok, ezért az automatizálás az összeszerelés végső szakaszára is mindinkább kiterjed – például az emberek mellett dolgozó, mesterséges intelligenciával felvértezett együttműködő robotok (kobotok) formájában –, lehetővé téve a bérköltség további csökkentését.
Diszkrét gyártók – Elektronika
- Automatizálással – különösen az összeszerelés végső szakaszaiban, valamint a terméktesztelés és a csomagolás során – az iparág szereplői a munkaerő hiányából, illetve a növekvő bérköltségből adódó feszültséget enyhíthetik, miközben a selejt és a hulladék mennyiségét is csökkenthetik.
- Kulcsszerephez jut ebben a gyártási és az informatikai technológia integrálásával kialakított, fejlett analitikára támaszkodó és zárt hurokban működő vezérlés, amely a minőséget és a teljesítményt kedvezőtlenül befolyásoló eseményeket azonnal észleli, és a folyamatok automatikus korrigálásával hatásukat megszünteti.
- Az alkatrészek és a termékek követése a teljes értékláncon át rálátást ad a folyamatokra az alapanyagok feldolgozásától kezdve az összeszerelésen és a polcra kerülő cikkeken át az újrahasznosításig. A transzparencia nem csupán a garanciális javítások kezelését vagy a termékvisszahívásokat könnyíti meg, hanem lehetővé teszi az egyes problémákat okozó beszállítók, szállítmányok vagy folyamatlépések azonosítását is. Visszacsatolva ezeket az információkat a termékfejlesztésbe a gyártók az elektronikai termékek minőségét és fenntarthatóságát is fokozhatják.
Gyártói igényekre szabott, modern ERP megoldás
A McKinsey szerint a diszkrét gyártás sikeres digitális átalakításához a vállalatoknak az értékláncból kell kiindulniuk, és emberekre (nem eszközökre) szabott megoldásokat kell kialakítaniuk.
Mindennek alapja az adat, az információ, a teljes rálátás az eszközökre és a folyamatokra – amit a diszkrét gyártás igényeire szabott, modern ERP-megoldás foglal keretbe. Az Infor COM a diszkrét gyártás és a receptúra alapú gyártás digitális átalakításához is átfogó ERP megoldást ad prediktív analitikát, együttműködést, lean vállalatszervezési módszereket támogató képességekkel és kiterjedt integrációs lehetőségekkel.
A felhőben és házon belül, hibrid modellben is bevezethető CloudSuite Industrial a gyártóipar kis- és középvállalati szereplőit 30 éve támogató SyteLine vállalatirányítási rendszerre épül, így a kiforrott, legjobb gyakorlat alapján az iparágspecifikus képességek 90 százalékát beépítve tartalmazza, a felhasználók által konfigurálható formában. Az ERP megoldás funkcionalitása a felhőben folyamatosan bővül, ezért a nagyvállalatokhoz hasonlóan a kis- és középvállalatok is azonnal kiaknázhatják a legfejlettebb technológiák lehetőségeit. Az Infor CloudSuite Industrial (SyteLine) agilitását, méretezhetőségét és biztonságát garantálja, hogy a világ legnagyobb felhőinfrastruktúráján, az Amazon Web Services (AWS) szolgáltatáson fut.
Vállalatirányítási rendszereket méltató, idei mágikus négyzetében (2020 Magic Quadrant for Cloud ERP for Product-Centric Enterprises) a Gartner jövőbemutató megoldásként értékeli az Infor CloudSuite szoftvereket. Az elemző szerint a gyártóipari szereplőkre szabott ERP platformok piaca a házon belüli működési modell felől egyértelműen a felhő felé fordul, és 2025-re a négy legnagyobb ERP szállító már platformszolgáltatóként fogja magát meghatározni.
A Corvex csapata helyben, magyar nyelven elérhető szakmai hotline szolgáltatással és fejlesztéssel is támogatja ügyfeleit az Infor gyártásorientált ERP megoldásainak bevezetésében és eredményes használatában, házon belüli környezetben és a felhőben egyaránt.